"Minden más lett tőle már" - VI.

A napokban, hetekben rengeteg változással szembesültem. Azon gondolkodtam közben, vajon miért olyan nehéz nekünk, embereknek megváltozni. Érdekes, az élővilág más tagjai mennyivel egyszerűbben és gyorsabban tudnak reagálni a megváltozott körülményekre. Például, ha egy királyráknak más hőmérsékletű vízbe kell költöznie, beletelik ugyan némi időbe, míg képes lesz teljesen alkalmazkodni, de látszólag sokkal kevésbé veszi zokon azt, ami történik vele. Valószínűleg nem lázad fel, nem kezd el filozofálni azon, mi vagy ki okozta neki ezt a problémát, hanem úgy válaszol, ahogy tud: együtt változik a természettel. Ha egy növény nem jut elég tápanyaghoz, nem kezd el kiáltozni, a sorsát átkozni vagy éppen elégedetlenkedni, hanem csendben meghagyja magát az enyészetnek, és csak addig küzd, míg ereje engedi.

Végül arra jutottam, nálunk az a gond, hogy szeretjük a kényelmet, tele vagyunk félelmekkel (mit gondolnak mások, mi lesz, ha valami rosszul sül el, mi lesz, ha fájni fog, stb.), és mindezek mellett sokszor gondoljuk a mérlegelést túl fontosnak. A megfontoltság legtöbbször nagyon hasznos, de néha pont ez a túlzott átgondoltság akadályoz meg abban, hogy megragadjunk olyan lehetőségeket, amelyeket talán soha többé nem kínál fel nekünk az élet.

6. (K. 43. F-dúr Szimfónia)

Ez a szimfónia még mindig Mozart gyermekéveiben íródott. A tizenegy éves zeneszerző életében éppen nagy változások voltak, hiszen akkoriban súlyos beteg volt, Bécsben himlő-járvány terjedt, és bár ő és a család elköltöztek a városból, sem őt, sem nővérét nem kerülte el a betegség. Valószínűleg ezekben a nehéz napokban Mozart keményen küzdött az életéért, de szerencsére erősebbnek bizonyult az őt megtámadó kórnál.

A zenemű négy tételes, mely az első Mozart szimfóniái között. Érdekessége még a második tételben a fuvola kiemelt szerepe, illetve szintén ebben részben, hogy újabb ismétlődéssel találkozhatunk: egy ugyanebben az évben írt operájában is felcsendül ugyanaz a dallamrészlet. További különlegessége a darabnak, hogy a harmadik tételben itt alkalmazza először a menüettben a trió formát, amely későbbi műveire olyannyira jellemző.

Hogy mit éreztem, miközben hallgattam? Eleinte kicsit féltem tőle, mert ez volt az első olyan szimfónia, amit úgy hallgattam most meg, hogy előtte egyáltalán nem ismertem (legalábbis nem emlékszem rá). A félelmem természetesen alaptalan volt – én már csak ilyen vagyok, tartok attól, hogy esetleg csalódnom kell -, ez is egy remekmű. Az első tétele magával ragadó, vidám dallam, a másodikban egyszerűen gyönyörű a fuvola hangja, a harmadik-negyedik pedig ismét csak a zsenialitásról tanúskodik. Többször is élvezettel hallgattam végig, és közben megint arra gondoltam, mennyi erő lehetett Mozartban. Miközben annyi változással szembesült, ő maga is változott, mégis ugyanaz maradt. A zenéje továbbra is könnyed, vidámságot sugall, megerősít, megnyugtat. 

A mai élményem volt a trolin, hogy miközben egy férfi szállt le, majdnem fellökött, mire a közelben ülő, idős néni sajnálkozva jegyezte meg nekem, hogy milyen gonosz ez a világ. Visszakérdeztem, miért mondja ezt, ő pedig elmagyarázta, hogy – a férfi viselkedését is alapul véve -, mennyire figyelmetlenek, rosszindulatúak az emberek manapság. Nem figyelnek oda senkire és semmire, a sietség érzéketlenné teszi őket. Nem szóltam semmit, mert nem tudtam, mit mondhatnék. Éreztem, hogy egy megkeseredett szív beszél belőle, többször is keresztet vetett, talán úgy gondolta, túl nehéz sorsot kapott. Én azonban úgy hiszem, ez a világ sem kegyetlenebb, mint ami régen volt, most sincs több vagy kevesebb szépség a földön. A kérdés ismét csak az, mennyire akarjuk mi magunk észrevenni az élet derűsebbik oldalát? Nekem egy nehezebb nap után elég, ha a csodálatos, nyíló virágokat láthatom, elég, ha beszippanthatom a hűvös, tavaszi levegőt – és elég nekem Mozart.

“Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.” (Wass Albert)