"Minden más lett tőle már" - II.

Sajnos csak most jutottam el a második szimfóniához, legalábbis olyan szinten, hogy írjak is róla. Közben rengeteg egyéb élményben volt ismét részem, így talán jobb is, hogy most nyugodtabban, nagyobb odafigyeléssel tudom meghallgatni, és lejegyezni a benyomásaimat róla.

2. (KV. 17. B-dúr Szimfónia)

Ez a mű a leírások szerint kétséges eredetű, a legújabb kutatások szerint nem a gyermek Mozart, hanem édesapja, Leopold szerezte. Én kevésbé értek hozzá, azt gondolom, így is lehet, meg úgy is. Néhány művét ismerem az idősebbik Mozartnak, a stílus kifejezetten hasonló, nyilván hatott ő is a gyermekre, de talán fordítva is. Mindenesetre a szimfónia igazán remek alkotás, és nem biztos, hogy valaha is megtudjuk, melyikük írta, így legjobb, ha csak a szépségét kutatjuk, és nem az eredetét.

Hogy mit éreztem, miközben hallgattam? Ez olyan fajta zene, ami közben az ember bármit tehet. Most például ülök a szobámban, élvezem, hogy a nyitott ablakon át beárad a meleg, tavaszi levegő, és mosolygok, mert a dallam a lelkemig hatol, kiűzi a kavargó, buta gondolatokat a fejemből, amelyek feszültté teszik a hétköznapokat. De tudnék éppenséggel táncolni is, vagy sétálni, vasalni vagy takarítani. Nem véletlenül szokták ajánlani Mozartot tanuláshoz, munkához. Érdekes, hogy a klasszikus zene egyszerre nyugtat, és egyszerre segít az embernek a koncentrációban. Persze, nem egy keményebb indulóra gondolok vagy operarészletekre, de egy zongoraverseny vagy egy szimfónia kiválóan alkalmas erre.

A hétvégén valahogy belebotlottam Böjte Csaba atya Húsvéthétfőn mondott szentbeszédébe. A bátorságról beszélt, arról, hogy mekkora nagy szükségünk lenne rá. Mindenhez bátorság kell, és én ebbe eddig nem igazán gondoltam bele. Pedig valóban: bátorságra van szükség ahhoz is, hogy minden nap elinduljunk, és tegyük azt, amit aznap kell. Hányszor kényelmesebb a félelmeinkre hagyatkozni, még akkor is, amikor azok irreálisak! Igen, lelkierő és bátorság kell ahhoz, hogy kicsit másak legyünk, tudjunk változni, és minden napunkat úgy megélni, hogy megtaláltuk annak értelmét is.

Az ember sok mindenre képes, ha van hozzá akarata és kitartása, de ahhoz, hogy el is kezdjen valamit, tényleg kell az a bizonyos bátorság. Az igazi kaland című filmben hangzik el többször a mondat, „Csak húsz másodperc bátorságra van szükséged”, mert ennyi kell az elhatározáshoz.  Most Mozartról is ez jut eszembe: mi lett volna, ha nem bízik magában? Ha nem elég bátor, hogy megmutassa mindenkinek, mit tud? Nem lenne-e sokkal szegényebb most a világunk?

Legyen ez mára, és hozzá még egy elgondolkodtató kérdés Dr. Spencer Johnson Hová lett a sajtom című kis tanmeséjéből:

„Ha nem félnél, mit tennél?”

Szeretettel ajánlom a fent említett írást is, és „Keep calm and listen to Mozart!” :)