Segítség, introvertált vagyok!
Kategóriák.
Sokféle csoportosítás létezik, besoroljuk fajokba az állatokat, a
növényeket, osztályozzuk a kőzeteket, és még sorolhatnám, mi mindent
kategorizálunk, de igazából én most csak az emberekre vonatkozóakra szeretnék
összpontosítani. Sokfélék vagyunk, és megannyi módon lehet megkülönböztetni
bennünket – szegények és gazdagok, fiatalok és öregek, gyermekek és felnőttek,
balgák és okosak: csak néhány, ami hirtelen eszembe jutott -, mi pedig
szeretjük is ezt gyakorta megtenni.
A magam részéről, mindig is féltem ez efféle
csoportosítgatásoktól. Valahogy rettegtem attól, hogy a kategória, amelybe
besoroltak, mivé tesz majd engem. Mennyire befolyásol vajon? Mennyire akar
meghatározni engem? "Mindenki egy
zseni. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy milyenek a képességei a fára
mászáshoz, abban a hitben élheti le az egész életét, hogy hülye." –
mondta (talán) Einstein, s mennyire igaz ez! Jobban kedvelem, ha a csoportok
átjárhatóak, a határok lassan elmosódnak, ha nem bélyegez meg egy-egy ítélet,
melyet ki tudja, miért mondott rólam valaki. Régebben, az iskolában sem
szerettem semmilyen kisebb-nagyobb csoportba tartozni, túlságosan ijesztőnek
tetszett, mennyi ideát kellene legalább látszólag elfogadjak, hogy közéjük
tartozzam. Igyekeztem inkább mindenkivel viszonylag jó kapcsolatot fenntartani,
de nem része lenni klikknek, még ha ettől kissé kívülállónak is
látszottam.
Persze, sokan mondták már, hogy kilógni a sorból
nehéz, talán ezért is szeretjük mégis a csoportokat. Kompromisszumokat kötünk,
mert úgy könnyebben elfogadnak minket, barátokat szerzünk, tartozunk valahová.
De mi történik belül? Mennyire torzul az önmagunkról alkotott kép a
megalkuvásaink közben? Megváltoztathatjuk-e személyiségünket, lehetünk-e mások?
Akarjuk egyáltalán ismerni magunkat?
Természetesen a személyiségre is sokféle
csoportosítás létezik, a pszichológiai könyvekben, magazinokban többezer cikk
olvasható a témában, sokan, többféle szemszögből is vizsgálták már évtizedek
óta, milyenek vagyunk, és miért is váltunk azzá, akik vagyunk.
Valamikor év elején olvastam egy cikket először
a manapság ismét egyre divatosabb témáról, a személyiség extrovertált illetve introvertált
voltáról. Kategóriák. Nem célom
itt leírni, melyik típus mit jelent, erről már elég elmélkedés akad a
világhálón, és arról is írnak, hogy nincsenek „vegytiszta” extrovertált vagy
introvertált személyiségű emberek, és nyilvánvalóan sok más is meghatározója a
személyiség alakulásának. Mégis, hirtelen magamra ismertem. Te Jó Ég – mondtam
csendben – introvertált vagyok! Az írás arról is beszámolt, hogy az emberek
többsége, illetve a nyugati társadalmak berendezkedése inkább az
extrovertáltaknak kedvez. Ismét valami, amiben a kisebbséghez tartozom.
Elolvastam mindenfélét a témában, aztán
elérkezett a tagadás ideje. Miért kellene nekem beleférni ebbe a skatulyába? Ha
az introvertáltak jellemzően szeretik a csendet, emiatt kerülik a zajos, zsúfolt
társasági eseményeket, akkor szándékosan ilyen helyekre megyek. Szeretnek
mindent elemezni, hát, majd csak azért is megpróbálok egyszerűsíteni.
Kategóriák.
Nehéz elfogadni magunkat, és ezért sokszor inkább megjátsszuk azt,
amik nem vagyunk. Külsőleg talán könnyebb változni, lehet mindig új a hajszínünk,
hordhatunk különböző ruhákat, de belül nehéz másnak lenni. Introvertált – eleinte még csak ízlelgettem a szót. Kategória, de valahogy szépen csengett.
Ahogyan az extrovertált is. Végül
elkezdtem azonosulni befelé forduló énemmel. Belemerültem a csendbe, kerültem a
nagy társaságot, analizáltam mindenkit és mindent. Aztán megint kifelé akartam
tekinteni. Élvezni akartam az openoffice nyüzsgését, letettem a könyveimet,
amik segítenek megtalálni a boldogságot. Aztán hirtelen érdekelni kezdett,
milyenek lehettek az őseim. Személyiségi vonásaim nagy része bizonyára
öröklött.
De az egész csak egy tanulási folyamat –
nyugodtam meg végül.
Végeredményben nem számít milyen vagy, extrovertált, introvertált, teljesen
lényegtelen. A határvonal gyakran eltolódik, lassan talán el is mosódik. A
fontos az, hogy elfogadd magad olyannak amilyen vagy, változz azáltal, amiket
megtapasztalsz, ne aszerint, hogy milyen csoportba oszthatnának, legyen az
akármilyen szempont alapján. Egyedi vagy, megismételhetetlen. Valódi, élő csoda
– és mindig lesz majd, aki tényleg csak ezt látja benned.
Néhány cikk a témában:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése