"Minden más lett tőle már" - X.
Ismét itt vagyok, mégpedig azért, hogy folytassam, immár több mint egy éve abbahagyott (de mindig is tudtam, hogy nem végleg 😊 ) Mozart-sorozatomat. Régebben a testvérem és köztem gyakori vitatéma volt, hogy vajon Beethoven vagy Mozart komponálta-e a jobb szimfóniákat. Nálam mindig kicsit Mozart javára billent a mérleg, ő pedig inkább Beethovent kedvelte. Végül persze mindig oda jutottunk, hogy semmi értelme összehasonlítani a kettőt, ízlés és hangulat kérdése is lehet, melyiket hallgatjuk éppen szívesebben. Az igazság az, hogy az utóbbi időszakban, az életemben valamiféle mélypont következett be, és egyszer csak megértettem őt. Beethoven szimfóniái valahogy mélyebbek, fennköltebbek, nehezebbek. Legkétségbeesettebb pillanataimban az V., VII. vagy VIII. Beethoven szimfóniát hallgattam, és mindig jobban éreztem magam tőle. (Érdekes egyébként, hogy még a számok is hatással vannak ránk, mindegyik szám valahogy kötődik hozzám.) Most azonban már sokkal jobban érzem magam l...