"Minden más lett tőle már" - X.

Ismét itt vagyok, mégpedig azért, hogy folytassam, immár több mint egy éve abbahagyott (de mindig is tudtam, hogy nem végleg 😊) Mozart-sorozatomat.

Régebben a testvérem és köztem gyakori vitatéma volt, hogy vajon Beethoven vagy Mozart komponálta-e a jobb szimfóniákat. Nálam mindig kicsit Mozart javára billent a mérleg, ő pedig inkább Beethovent kedvelte. Végül persze mindig oda jutottunk, hogy semmi értelme összehasonlítani a kettőt, ízlés és hangulat kérdése is lehet, melyiket hallgatjuk éppen szívesebben.  Az igazság az, hogy az utóbbi időszakban, az életemben valamiféle mélypont következett be, és egyszer csak megértettem őt. Beethoven szimfóniái valahogy mélyebbek, fennköltebbek, nehezebbek. Legkétségbeesettebb pillanataimban az V., VII. vagy VIII. Beethoven szimfóniát hallgattam, és mindig jobban éreztem magam tőle. (Érdekes egyébként, hogy még a számok is hatással vannak ránk, mindegyik szám valahogy kötődik hozzám.)

Most azonban már sokkal jobban érzem magam lelkileg, és azt hiszem, itt az ideje, hogy Mozart ismét előtérbe kerüljön.

10. (K. 74 G-dúr Szimfónia)

A csupán alig tízperces művet a zeneszerző nagy valószínűséggel az első olaszországi látogatása idején írta meg, 1770 tavaszán. A szimfónia egy olasz nyitány formáját mintázza, két tételből áll, az első tulajdonképpen magába foglalja a lassú (Andante) részt is, így a az ütem is eltérő. Elképzelhető, hogy Mozart operanyitánynak szánta, de végül önálló zenemű maradt.

Hogy mit éreztem, miközben hallgattam? Hirtelen milliónyi érzelem lett úrrá bennem. Leginkább olyasmi lehetett, mint amikor találkozunk egy rég nem látott baráttal, akit talán a távolság, esetleg olyan élethelyzet választ el tőlünk, ami egy idő után leküzdhetetlennek tetszik. Közben néha-néha úgy motoszkál bennünk, hogy miért alakult így, hiszen régen olyan szép volt minden, de az idő csak telik tovább nélküle. Végül újra találkozunk, meglátjuk egymást, és hirtelen felkiáltunk; Te jó Ég, mennyire hiányoztál! Most én is meghallottam az első néhány ütemet, és az egész bensőmet átjárta az érzés, hogy mennyire jó ismét hallgatni, és csak értetlenkedek, miért tudtam ennyire elfeledni eddig.

Tegnap azért már volt egy élményem Mozart kapcsán, amikor a The Piano Guys O Come Emmanueljét hallgattam, és hirtelen megláttam az ajánlóban a Michael meets Mozart című dalt. Beleszerettem azonnal, és talán azért is éreztem késztetést, hogy folytassam a szimfóniákról szóló sorozatomat. Véletlenek márpedig nincsenek.

Hosszú idő után fellélegeztem, mintha mély álomból ébredtem volna. Most pedig csak mosolygok, nézem a teamécsesek apró lángját, rendezem kavargó gondolataimat. Köszönöm neked, Mozart! Hallgassátok ti is! 😊

„…a zene képes felszabadítani az emberben különböző dolgokat, (…) képes olyan helyekre repíteni, amelyekről még a zeneszerző sem álmodott volna. Ez a zene nyomot hagyott a levegőben, mintha a maradékát akkor is magaddal vinnéd, mikor már elmentél.” (Jojo Moyes)