Here. Now. This moment.

Úgy gondoltam, most egy olyan témát választok, ami egy kicsit gyakorlatiasabban foglalkozik egy közhellyel. Az éremnek tehát – mint már említettem is korábban - mindig két oldala van. Ennek az igazolásához egy kicsit előveszem a manapság amúgy is igencsak népszerű kérdést, amit csak úgy emlegetnek, hogy a „Facebook-jelenség”. Az említett közösségi oldalról megoszlanak a vélemények, sokan, sokféleképpen próbálták már meg elemezni; vizsgálták a társadalmi hatásait, az oldalon megjelenő régi-új viselkedésmintákat, a gazdaságra gyakorolt befolyását. Ugyanakkor egyelőre sehol nem hallottam elfogadható magyarázatot arra, miért pont ez lett a sikeres, miért vannak még mindig elvetemült rajongói vagy éppen ellenzői az oldalnak. Manapság a trendek ugyan azt mutatják, hogy népszerűsége csökken (ez nem jelenti azt, hogy nincs az első helyen még mindig – de vajon meddig marad ott, figyelembe véve, hogy a vállalkozói oldalon már régen nincs ott?). A közösségi média többi szereplője az elmúlt ...

Andrew Matthews - és persze még sokan mások is - azt javasolja, hogy ahhoz, hogy valóban boldogok legyünk, igyekezzünk minden helyzetben megkeresni a jót. Így aztán, mikor nemrégiben csúnyán lebetegedtem, gondoltam, legalább végre jut időm néhány filmre. Nem szeretném felsorolni az összeset, némelyik erősen kimeríti a „lötyi-film” kategóriát, ami nem azt jelenti, hogy nem megfelelőek néha a kikapcsolódásra, csak azért a mondanivalójukat (ha véletlenül van olyanjuk) elemezni kicsit nehézkes lenne. Inkább kiemelem azt az egyet, amit azóta nagyon szeretek, hogy először láttam. Nos, ez a Muzsika hangja című nagyszerű darab lenne. Hogy miért érdekes ezzel a filmmel foglalkozni? Valahogy úgy érzem, az üzenete a maga musical-stílusú módján sok, általam szintén nagyra tartott könyvvel, filmmel egybecseng ( A békés harcos útja, Élj vidáman, stb. ). Ezt pedig teszi – éppen a stílusból adódóan – zenés formában, csodaszép, könnyen tanulható dallamokkal. A történet rávilágít arra, menn...

Sohasem értettem, mi a gond közhelyekkel. Persze, csak ismételgetjük őket, de vajon nem azért, mert igazán nem is értjük a lényegüket? Esetleg, ha értjük is, figyelmen kívül hagyjuk őket, nem igaz? Így aztán én arra jutottam, hogy semmi bajunk nem lenne a közhelyekkel, ha azok szerint tudnánk élni. Például figyelembe vennénk, hogy minden csak nézőpont kérdése, hiszen az éremnek mindig két oldala van. Sokszor jut eszembe a következő idézet G. B. Shaw-tól, pedig ez is klisé. „Az emberek mindig a körülményeket okolják azért, amit az életben elérnek. Én nem hiszek a körülményekben. Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban, olyanok, hogy reggel felkelnek és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket.” Nem tudom, mindenkinél működik-e ez a modell, mindenesetre én úgy tapasztaltam, a boldogsághoz sokszor elég, ha mosolyra húzzuk a szájunkat, akkor is, amikor az már sírásra görbül. Elég, ha valóban észreveszünk aprósá...

Gyönyörű májusi nap ért véget. Annak ellenére, hogy reggel még esett az eső, és felhős maradt az ég, délutánra kicsit előbújt a nap, a levegő is felfrissült. Egyszerűen nem tudok betelni a rózsák látványával, fantasztikus színekben pompáznak, az illata pedig sokuknak bódító. Néha otthon, amikor sétálgatok közöttük, végigsimítom a szirmaikat, és a Kis Herceg re gondolok. Olyankor biztosan tudom, hogy ők is éreznek . Hogy is ne éreznének? Valószínűleg végtelenül hálásak, amiért ilyen szépek lehetnek. A mai sétám alatt sok mindent megfigyeltem. Néztem az emberek arcát, hallgattam a gyermekek kacagását, elképzeltem, vajon mit érezhetnek. Sokan gyászolnak éppen – a hírek ezer meg ezer tragédiáról tudósítanak -, másoknak egyéb gondjuk-bajuk van. De pont ma olvastam az egyik imában, hogy kérnünk kell a Jóistent, hogy megértsük, minden okkal történik, minden jól van úgy, ahogy, csak ki kell várnunk a választ. Mert valóban: ugyanabban a percben, valahol meghal valaki, de máshol me...

Kivirágzott a vitorlavirágom, és ez boldogsággal tölt el. Gyönyörű. Hm, apró örömök az életben. Kezdetnek megteszi. „You never see the rainbow, you just curse the rain…” A májusi eső pedig aranyat ér, mondják. Emellett a május az egyik legszebb hónap szerintem. De lassan idén is véget ér ez a hónap, jön a nyár, tele újabb és újabb változással – szépségekkel. A rózsák, a hosszú nappalok, a naplementék, a csillagos éjek, a villámok. Nem is tudom, jó volna minden nap összeírni néhány apróságot, amit megcsodáltunk; hogy valóban elhiggyük, nincsenek átlagos pillanatok. „Olyan nincs, hogy semmi sem történik.” Közben sok minden történt. Például véget ért idén is az Eurovíziós Dalfesztivál. Igazából sosem érdekeltek az efféle dolgok, nem szurkoltam együtt senkivel a magyar előadóért egyik közvetítést se eddig, most is csak véletlenül ültem le a tévé elé. Nem tudtam, hogy tavaly Loreen nyert, hogy az Euphoria ezért folyik a csapból is, csak valamiért kíváncsi voltam a dalokra. ...

Találkozások. Életünk minden napja találkozások sorozata. Némelyek semmit sem jelentenek számunkra, mások megváltoztatják a világképünket, megint mások talán jelentősnek tűnnek, de csak ideig-óráig emlékszünk rájuk. Valamikor márciusban meghallgattuk Csaba testvér előadását, amire eleinte el sem akartam menni, mert annyi más dolgom is akadt aznap, de aztán ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy olyat fogok ott hallani, ami mindent megváltoztathat. Nem is tudom, talán az oly sokat emlegetett isteni gondviselés vezetett oda, mindenesetre nem bántam meg. Azóta újból meghallgattam, és megint magával ragadott. Beszélt az apró csodákról, amelyek körülvesznek bennünket, mint a természet szépsége, történeteket mesélt a gyermekekről, akiket befogadott a családjába, érdekességeket mondott a párkapcsolatokról és Istenről. Találkozások. Eleinte észre sem vettem őt. Olyan csendben férkőzött a szívembe, ahogyan az ő bizalma is erősödött bennem. Életemben először éreztem azt, amiről azon...

Legyenek áldva mind, a kik Szivemet összetépték. Ne ingereljen bosszura Engem soha kevélység. Ne érezzem sosem, sosem Poklát a gyűlöletnek! Kiket mindenki eltaszít, Azok szeressenek meg. Az irgalom szent angyala Lakozzék e világon, S a vértanúk jutalma mind Az emberekre szálljon. Jőjjön a békekor, melyet Sok ember sírva vár lenn. S én is legyek jobb s igazabb, Mint voltam eddig. Ámen! (Reviczky Gyula)

A napokban sokat gondolkodtam ezen a témán. C.S.Lewis, a példaképem, kedvenc íróim egyike mondta azt, hogy a barátság a legönzetlenebb emberi kapcsolat. Az érveit is ismerve, azt mondom, igaza van. Ugyanakkor, ha ebben az értelemben beszélünk barátságról, akkor vajon vannak-e barátaink? Az a legrosszabb, mikor a legszebb barátságokat elrontjuk. Szerelemmel, féltékenykedéssel, vitákkal. Ezek persze csak érzelmek. Jönnek és mennek. De amit alaposan megtanultam az évek során az az, hogy meg kell becsülni azokat az embereket, akik körülvesznek. Akkor is, ha nem szimpatikusak elsőre, akkor is, ha tudod, hogy mást akarnak tőled. Néha jobb a dolgokat meghagyni annak, aminek lenniük kell. Éppen a hetekben voltak érdekes élményeim az érintésről, a szimpátiáról. Azután folyton az járt a fejemben, amit Szókratész mond Dannek. Ezzel zárom is a bejegyzést. 1. lecke   „Engedd el a kötelékeidet. A büszkeségedet. Annyi mindennek vagy rabja! Rabja vagy a beszédnek.  Hogy fo...