Ilyen az élet I.

Sohasem értettem, mi a gond közhelyekkel. Persze, csak ismételgetjük őket, de vajon nem azért, mert igazán nem is értjük a lényegüket? Esetleg, ha értjük is, figyelmen kívül hagyjuk őket, nem igaz? Így aztán én arra jutottam, hogy semmi bajunk nem lenne a közhelyekkel, ha azok szerint tudnánk élni. Például figyelembe vennénk, hogy minden csak nézőpont kérdése, hiszen az éremnek mindig két oldala van. Sokszor jut eszembe a következő idézet G. B. Shaw-tól, pedig ez is klisé.

„Az emberek mindig a körülményeket okolják azért, amit az életben elérnek. Én nem hiszek a körülményekben. Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban, olyanok, hogy reggel felkelnek és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket.”

Nem tudom, mindenkinél működik-e ez a modell, mindenesetre én úgy tapasztaltam, a boldogsághoz sokszor elég, ha mosolyra húzzuk a szájunkat, akkor is, amikor az már sírásra görbül. Elég, ha valóban észreveszünk apróságokat, és odafigyelünk olyan jelentéktelennek tűnő eseményekre, mint a kézmosás vagy az étkezés. Kifogásokat nyilván lehet találni, hogy mi miért nem jó, el lehet várni az emberektől, hogy úgy viselkedjenek, ahogyan mi szeretnénk, de ezzel tulajdonképpen csak magunknak ártunk. Elgondolkodtató a kérdés, kinek gondoljuk mi magunkat, amiért jogosnak érezzük, hogy minden az akaratunk szerint történjen.

Sokkal könnyebb gyorsan véleményt mondani, meggondolatlanul ítélkezni. Egyszerűbb megtalálni a hibákat, a felelősséget pedig mindig valaki másra hárítani. Miért a másik embert kívánjuk folyton megváltoztatni? Miért nem magunkat akarjuk kicsit formálni? Ez nem azt jelenti, hogy nem érezhetjük egyszer-egyszer rosszul magunkat attól, hogy igazságtalanságok érnek bennünket, vagy mindig meg kell alázkodnunk. De azt jobb elfogadni, hogy nem tudjuk befolyásolni a másik ember érzéseit – legalábbis nem közvetetten. Ha pedig megbékélünk azzal, hogy a világ nem mindig úgy működik, ahogyan az nekünk éppen megfelel, akkor sokkal könnyebben észrevesszük majd azt, ami viszont pontosan olyan, amilyennek mi látni szeretnénk.

Gyűjtögessük tovább azt, ami szép és jó. Mert bizony, nagy ereje van annak.

Az elmúlt napok apróságai: séta a Gellérthegyen (igen, hála Istennek van lábam!), az ablakon végigcsorgó esőcseppek, a cica puha bundája, a meleg szellő, beszélgetések, kávé, csodaszép zeneszámok, rádióhallgatás (éljen, van fülem és hallok! :D).

5. lecke

„- Nem kell ahhoz edző vagy bizottság, hogy azt csinálhasd, amit szeretsz.

- Nyerni akarok, aranyérmet akarok, és ahhoz kellenek.

- Az arany semmit se ér. "Ha azt megszerzem, boldog leszek". Hallod, mit beszélsz?

- Ez az álmom, és szerintem az álmok nem ártanak.

- Ezzel nem adod fel az álmaid. Csak azt adod fel, amid sose volt, és sose lesz... A kontrollt. Fogadd el, hogy nem te irányítod, mi történik veled!”