"Climb every mountain..."

Andrew Matthews - és persze még sokan mások is - azt javasolja, hogy ahhoz, hogy valóban boldogok legyünk, igyekezzünk minden helyzetben megkeresni a jót. Így aztán, mikor nemrégiben csúnyán lebetegedtem, gondoltam, legalább végre jut időm néhány filmre.

Nem szeretném felsorolni az összeset, némelyik erősen kimeríti a „lötyi-film” kategóriát, ami nem azt jelenti, hogy nem megfelelőek néha a kikapcsolódásra, csak azért a mondanivalójukat (ha véletlenül van olyanjuk) elemezni kicsit nehézkes lenne. Inkább kiemelem azt az egyet, amit azóta nagyon szeretek, hogy először láttam. Nos, ez a Muzsika hangja című nagyszerű darab lenne.

Hogy miért érdekes ezzel a filmmel foglalkozni? Valahogy úgy érzem, az üzenete a maga musical-stílusú módján sok, általam szintén nagyra tartott könyvvel, filmmel egybecseng (A békés harcos útja, Élj vidáman, stb.). Ezt pedig teszi – éppen a stílusból adódóan – zenés formában, csodaszép, könnyen tanulható dallamokkal. A történet rávilágít arra, mennyire fontos a bizalom (magunkban és embertársainkban egyaránt), a törődés (mindenkivel, akkor is, amikor éppen nincs kedvünk vagy időnk rá) és persze a hit. Ez utóbbi minden előtt és minden felett. Ebből a filmből való az egyik kedvenc idézetem is, legalábbis én innen hallottam először.

„When the Lord closes a door, somewhere He opens a window.”

/„Ha Isten becsuk egy ajtót, valahol kinyit egy ablakot.”/

Ezt persze sokszor elfelejtjük. A félelem sokkal erősebb bennünk, a holnapért való aggódás. Ekképpen a filmben is megjelenik ez, Maria (Julie Andrews) visszamenekül a kolostorba, amikor egy olyan helyzettel szembesül, amit nem tud vagy éppen nem akar megoldani. Hányszor futunk mi is vissza a megszokott környezetbe, amikor valami nehézséggel találkozunk! Lassan, de biztosan mindannyian megtanuljuk megoldani a problémákat, de azért szeretjük, ha van valaki, akit hibáztathatunk, nem? Visszatérve a filmre: a kolostorban aztán a főnővér egyszerű, érthető tanácsokkal látja el a lányt az életről, és itt hangzik el az én kedvenc dalom is.

Emellett van a filmben életrajzi elem, kis történelem (Ausztria-Németország kapcsolat, 1930-as évek), meg olyan, mindig aktuális témák, mint az özvegység, a gyereknevelés. Összességében sokan mondják, hogy lányos film, de azért szerintem még lehet érdekes fiúknak is.

Érdekesség, hogy éppen december elején jelent meg Amerikában egy remake, amivel kapcsolatban vannak ugyan kételyeim, de lehet, hogy majd egyszer megnézem. A másik meg az, hogy Salzburg szép város, és ott játszódik. Aztán pár éve, egészen pontosan nyolc, az ABC készített egy műsort, a 40. évfordulóra, ami azért izgalmas, mert meghívták Julie Andrews-t, illetve mind a hét színészt is, akik a gyerekeket játsszák. 1965 nem mostanában volt, ők meg akkor voltak gyerekek… nos, a film után érdemes megnézni, aranyos.

Összegezve: azért említettem a filmet, mert az optimizmusról és pozitív életszemléletről szól, amiről lényegében a blog, meg az én életem is.

Így két héttel karácsony előtt kellemes készülődést kívánok minden erre járónak! :-)