"Minden más lett tőle már" - I.

Gyermekkoromban kifejezetten szerettem a klasszikus zenét. Aztán eljött az életemben a lázadó tinédzser kor, önmagam keresésének ideje, amikor kicsit olyan akartam lenni, mint mindenki más, úgyhogy meggyőztem magam, hogy én tulajdonképpen nem is kedvelem a komolyzenét. Talán csak azért, mert abban a korban sokan azt hisszük, hittük, szégyen másnak lenni, nem követni a divatot. Persze, megvolt annak az időnek a jelentős tanulsága, sok érdekes rajongása, és – utólag tekintve – ezeknek az értelme is.

Valamikor 2004 végén, 2005 elején ismerkedtem meg például komolyabban a musicallel, mint műfajjal. Először olyan darabokkal találkoztam, mint a Dzsungel könyve vagy a Légy jó mindhalálig. Gyermekkorban persze láttam a Muzsika hangja című filmet is a tévében, de egészen más egy musical a filmvásznon, mint kőszínházban. Nem sokkal később meghallgattam néhány dalt a Padlásból, a Hegedűs a háztetőn illetve Valahol Európában darabokból, de ezek eleinte még nem vonzottak a zenés színházi műfajhoz. Az igazi áttörés akkor jött, amikor egy ismerősöm megmutatott két dalt a Mozart musical cédéjéről. Az egyik a Csillagok aranya volt, a másik pedig a Finálé. Akkor, abban a pillanatban beléjük szerettem, naponta százszor is képes voltam meghallgatni őket. Utána következett a teljes zenei felvétel, végül a vágy, hogy láthassam is. 2005 tavaszán jutottunk el az Operettszínházba az egyik osztálytársnőmmel.

A darab akkor lenyűgözőnek tetszett. De aztán elteltek az évek, és én rengeteg más musicalt láttam, kedveltem is őket, később azonban inkább az operettek irányába indultam el. Ezek komolyabb zenei vonulattal rendelkeztek, miközben a műfaj vidámabb, kedvesebb.

Most, mikor az idei évadban ismét műsorra tűzték a Mozart musicalt, az első adandó alkalommal siettem a színházba megnézni. Hideg, novemberi este volt, én pedig nagy lelkesedéssel vártam a katarzis-élményt, ám ezúttal elmaradt. Miközben magamban bosszankodtam, hirtelen erősem rám tört a vágy, hogy Mozart zenéjét hallgathassam. Azelőtt nem igazán vonzott sem a zeneszerző egyénisége, sem művei. Jobban szerettem a barokk stílust vagy éppenséggel az olyan zeneszerzőket, mint Brahms, Strauss vagy Beethoven. Valamiért mindig úgy hittem, Mozartot egy picit túlértékelik, de tévedtem. Aznap este meghallgattam a Kis éji zenét, másnap a negyvenedik szimfóniát, és azóta nem tudok betelni vele.

A mai estétől azt tervezem, hogy minden nap egy másik szimfóniát hallgatok meg a munkásságából. Később talán áttérek más műveire is, de egyelőre a szimfóniák érdekelnek legjobban.

Az első (K. 16. Esz-dúr Szimfónia)

Ezt a művét Mozart még gyermekkorában írta, egészen pontosan nyolc évesen. Nemcsak a hosszát, de hangzását tekintve is érződik, hogy a stílusa még kicsit kiforratlan, későbbi szimfóniáihoz képes kezdetlegesnek tűnik, ennek ellenére megvan benne az a könnyedség, amely általában jellemző a zenéjére.

Hogy mit éreztem, miközben hallgattam? Talán szavak sincsenek rá igazán. Mi járhatott már gyermekként a fejében, hogy ilyen dallamokat tudott lejegyezni? Akárhányszor hallom újra, a zsenialitására gondolok, ami engem is tenni akarásra ösztönöz. Alkotásra, munkára késztet, mert mi más értelme lenne a létünknek, mint folytatni azt a munkát, amit valamikor Isten elkezdett? Emellett, mint minden, általam eddig ismert műve, megnyugtat. Sokszor mosolyogtat meg embereket, amikor a telefonom háttérképére téved a tekintetük, mely csak egy rövid szöveg, egyszerű, világosbarna háttérrel, és néhány hangjeggyel illetve egy koronával; „Keep calm and listen to Mozart” – csak ennyi. A második tétel például eleinte talán kicsit monotonnak és ezáltal élvezhetetlennek tűnik, de később már kiváló idegnyugtatóként hat. Többféle felvételem is van hozzá, kifejezetten érdekes a variációkat is meghallgatni.

A mai napom éppen nem sorolható a legjobbak közé, de a darab elvonta a figyelmemet a sok apró-cseprő, de bosszantó történésről, felrázott, mégis békét adott. Valahogy így.

Ajánlom szeretettel mindenkinek!

"A legpihentetőbb megújító erők az egészséges vallás, az alvás, a zene és a nevetés. Legyen hited Istenben, sajátítsd el a nyugtató pihenést, szeresd a jó zenét, nézd az élet derűs oldalát – így az egészség és boldogság a tiéd lesz."
(egy orvosi váróterem falán)