Karácsony közeleg

A fürdővizembe ezúttal fűszeres narancs és vörös áfonya illatú habfürdőt öntöttem, illetve levendulás fürdősót szórtam. Ez utóbbi, meg persze a forró víz köztudomásúlag nyugtatja az idegrendszert, oldja a stresszt. Hamarosan én is éreztem jótékony hatását, ellazított, a meleg víz a csontomig hatolt, beszívtam a kellemes illatokat, nem szívesen szálltam ki a kádból. A héten a harmadik délutáni bevásárló körutamról tértem haza, a plázák fullasztó melege kimerített, a magas sarkú csizmában megtett hosszú úttól sajgott a lábam, a nehéz válltáskák vörös foltot hagytak a bőrömön. Fáradt testembe a forró fürdő kicsit visszavarázsolta az erőt.

Később megszárítottam a hajamat, töltöttem magamnak egy kis pohár meggylikőrt, meg egy bögre forró teát, és leültem a nappaliba, későre járt. A karácsonyra gondoltam, a nyomasztó érzésre, hogy mennyi ajándék hiányzik még, aztán a gyerekkoromra, amikor az ünnep valóban ünnep volt.

Korábban betértem egy játékboltba, valami ajándékot keresve majdnem nyolchónapos keresztlánykámnak. Az üzlet hatalmas, rendezett sorban van a polcokon a portéka, balra egy részleg a társasjátékoknak, a kirakósoknak, tovább a legóknak és a fiús játékoknak: elektromos kisautók, műanyag dinoszauruszok, távirányítós helikopterek, és még ki tudja, mik. Jobb oldalt sorakoznak a plüssök, aztán a babáknak és a kislányoknak való játékok. Babák, műanyag házikók, miniatűr konyhafelszerelések és takarítószerek. Mellette műanyag etetőszék, aztán sorban babakocsik. Éppen az igaziak mása, kicsi mózeskosárral, összehajtható színes, csinos kis járgányok.

Eszembe jutott a régi játék babakocsi, amit nagyapám készített kislánykoromban. Egyedül csinálta, a kerekei gyermekbicikli pótkerekeiből voltak, a bordóra festett fémvázra erős, virágmintás vászonanyagot erősített. Alul még tároló is helyet kapott. Csilla baba feküdt benne, ami a nagymamám ajándéka volt, fehér, narancsvirágmintás ruhácskát viselt, arca porcelánból készült, egy kulccsal kellett felhúzni a hátán, és gőgicsélt meg izgett-mozgott. Már akkoriban is voltak hasonlóak játék babakocsik a boltokban, rózsaszínek, kékek, csak műanyagból. De ilyenje senki másnak nem volt.

Akkoriban, gyermekként, nem az ajándékok miatt vártuk a karácsonyt. A varázslatot vártuk igazán, azt, ahogy összegyűlt a család, nagyokat sétáltunk a havas, téli városban, esténként forró kakaót ittunk és römiztünk, betlehemes dalokat énekeltünk közösen, korcsolyázni mentünk, beszélgettünk, nevettünk. Örültünk. Telnek az évek, és az érzés mintha csak távolodna. Régebben nem zavart, hogy az egyébként is rövid ünnepi időszakot előrehozták november közepére, de idén hirtelen szörnyen elkeserített ez a kapkodás, a sok erőszakos reklám, ami rá akar venni arra, hogy minél több, nagyobb ajándékot vegyünk. Mások gyógyszereket reklámoznak, amelyek könnyítenek a nagy ünnepi lakmározások után a gyomrunkon.

Vajon mire van szükségem igazán? – Miközben unottan kapcsolgatok a tévécsatornák között ezen gondolkodom. Könyvekre? Már így is több van a polcon, mint amennyi időm jut az olvasásra. Ékszerekre? Elektronikai cikkekre? Bármi másra? Azt hiszem, igazából semmiben sem szenvedek hiányt. Idén valójában arra vágyom, hogy felidézzük gyermekkorunk varázslatos pillanatait, teázzunk együtt a családdal, társasjátékozzunk, sétáljunk el együtt az éjféli misére – talán megértünk valamit abból a csodából, ami akkor, Betlehemben történt. Karácsony mégiscsak keresztény ünnep, és ha máskor nem is, ilyenkor emlékezzünk a kisdedre, aki maga volt a fény. Nem volt szüksége ajándékokra, színes, műanyag bóvlikra. Szeretet, igazságosság, béke – ezeket adja ő karácsonykor, újra és újra.

Csilla baba most is ott pihen a régi játék kocsiban, régmúlt karácsonyokat idéz, gondtalan, örömteli pillanatokat. Az értékes üveggömbökkel díszített fára emlékeztet, ami belengte a szobát fenyőillattal, magam előtt látom most is. Bárcsak tudnék most is gyermekszívvel ünnepelni! Bárcsak mindannyian tudnák.

Kedves Jézuska!

Csak a fenti ajándékok számítanak igazán, add meg nekünk, kérlek.

Talán egy fésűt még, mert a mostani hosszú évek után megadta magát, és már majdnem kettétört. A legegyszerűbb megfelel.

Szeretettel és köszönettel:

T.