"Minden napunk út a boldogsághoz"

Néha elgondolkodom azon, vajon hová tűnik el a mosoly az emberek arcáról.

Ahogyan elmúltak az ünnepek, a legtöbben visszasüllyedtek a számukra sivár, örömtelen hétköznapokba, ha az a néhány nap kedvéért eltekintettek egyáltalán annak a keresésétől, mi is éppen a rossz. Lehet, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, de azt hiszem, sokan még mindig nem értik, mit is jelent ez valójában. A megelőző hetekben mindenki lázasan kutat az üzletekben megfelelő ajándékok után, de vajon emlékszünk még arra, mit kaptunk néhány héttel ezelőtt?

Néha elcsodálkozom az emberek részvétlenségén, azon, hogy amikor körbenézek, túl kevés a mosolygós arc, túl kevés a hálatelt beszéd. Éppen tegnap, hazafelé jövet a buszon ült előttünk egy siketnéma pár, nekem pedig az jutott eszembe, mennyire szerencsés vagyok, amiért olyasféle csodákban lehet részem, amelyben nekik tán sohasem. Hallhatom a madárcsicsergést tavaszi reggeleken, a tenger zúgását, a szél süvítését, a zenét.

Én azt hiszem, az aggódás, a félelem az, ami igazán meg tudja ölni az embert belülről. A félelem attól, hogy kevesebbek leszünk, mint mások, azáltal, amink nincs. Ezért aztán jobb munkát keresünk, abban a hitben, a pénz majd megnyugtatja bensőnket, a stressz, a többletmunka iránti harag azonban megakadályoz abban, hogy élvezni tudjuk munkánk gyümölcsét. A családunkra nem jut idő, a sorozatos viták arra sarkallnak, hogy új társat keressünk, és itt be is zárul az ördögi kör. De vajon miért gondoljuk: a másiknak könnyebb? Miért irigykedünk arra, amit elért, anélkül, hogy azt is látnánk, mit tett meg érte, mennyit küzdött, mi történt az életében előtte?

Mindegy, mennyivel tűnik fénytelenebbnek az életünk, mint másoké, mindegy, mit gondolnak rólunk, a végén csak az számít, valóban tudunk-e örömet lelni abban, amit dolgozunk, amit látunk, amit megélünk. Eljuthatunk a világ legszebb helyeire, láthatjuk a természet legnagyobb csodáit, ha nem leszünk képesek észrevenni minden napnak a szépségét, az egész semmit sem fog jelenteni.

Nemrég megnéztük az Időről időre című filmet, amely a maga dráma-vígjáték-fantasy hármasában, úgy angol módra meséli el ugyanezt. Mert legyél bárki, utazz akár az időben, legyél hívő vagy nem hívő, csak akkor leszel igazán boldog, ha örülni tudsz minden új napnak, és a végén el tudod mondani, hogy „ma is remek napom volt”.

„And in the end I think I've learned the final lesson from my travels in time;[…] I just try to live every day as if I've deliberately come back to this one day, to enjoy it, as if it was the full final day of my extraordinary, ordinary life.”

/„Végül levontam a legnagyobb tanulságot az időutazásaimból.[…] A napomat se élem újra, próbálok minden nap úgy élni mintha szándékosan visszajöttem volna arra a napra, hogy kiélvezzem, mintha az volna az utolsó teljes napja az én nem hétköznapi, hétköznapi életemnek.”/

Én azt mondom, legyünk hálásak!